2009. július 15., szerda

Könyv - Stephanie Meyer: Új hold

Elolvasva: 2009. 07. 13
Már egy pár napja elolvastam, de csak most volt időm postolni róla. És már tegnap azt éreztem, hogy én még akarom, akarom..... :) Olyan ürességet éreztem, pedig van itthon egy pár könyv. Nem tudtam mit olvasni, nem tudott mi lekötni. Olyan izgalommal voltam, igaz csak a könyv második felében. Az első fele, amíg Jacobról nem tudtuk meg, hogy mi lenne, nekem olyan depressziós hangulatúnak tűnt. Lehet, hogy nem jó passzban olvastam az elejét (apu halála), de szinte átéreztem Bella érzéseit, és mintha nekem is fájt volna. De mikor kiderült, aminek ki kellett derülni, pörögtek az események. Már bent a munkahelyen is ezt olvastam. :) Beültem az olvasóterembe, feltettem a lábam a párnás székekre, és csak olvastam. Most is csak ezt akarom olvasni! :)))))))))))


"Szilaj gyönyörnek vége is szilaj, lázába pusztul el, mint tűz s a lőpor, mely csókolódzva hal meg: lásd, a méz is csömörletes, mihelyt túlontúl-édes." (Shakespeare - Rómeo és Júlia) Elérkezik Bella 18. születésnapja, ami borzalmas esemény számára, hiszen máris egy évvel "öregebb lesz" mint Edward. Túl borzalmas, ahhoz, hogy még meg is ünnepelje. Alice mégis szervez neki egy születésnapi bulit, ami balul sül el, mikor az ajándékbontásra kerül sor... A szerzőről: Hivatalosan még egy szó sem jelent meg tőle magyarul, de már nálunk is kultusza van, ahogy néhány éve a világ minden táján. A neten szaporodnak a Stephenie Meyer rajongói oldalak. Az amerikai írónő népszerűsége hollywoodi sztárokéval vetekszik. És nem méltánytalanul. Meyer minden kétséget kizáróan egy eredeti hangú író, friss, briliáns stílusú író, aki Twilight (Alkonyat) című regényével üstökösként robbant be az amerikai irodalmi elitbe úgy, hogy közben tinédzserek és felnőttek millióit hódította meg. A sikerszéria folytatódott, az Alkonyatot hamarosan követte a második rész, a New Moon, majd az Eclipse címet viselő harmadik kötet. A könyvsorozat negyedik része - Breaking Dawn - 2008 augusztusában jelent meg Amerikában. Főhősei Bella Swan, az érzékeny, zárkózott 17 éves középiskolás lány, és osztálytársa, a csöppet sem hétköznapi Edward Cullen. Súlyos, sötét titkok veszik körül a fiút, melyeknek árnyéka eléri a lányt is, amikor egymásba szeretnek, az örökösen esőben ázó kisvárosban. Egy csipetnyi a Hegylakóból, némi Rooswell-i melankólia, kaland, romantika, fantasy elemekkel spékelve, remek karakterek, árnyalt viszonyok, sok-sok eredetiséggel és humorral fűszerezve."

Értékelés: 10/10*****

4 megjegyzés:

judit.6 írta...

Szia Móni!

Én még nem olvastam a twilight egyik részét sem, de annyit áradoztok róla, hogost már MUSZÁJ. Fel is mentem a polc.hu-ra, de két-két kötetet is találtam. Ugyanazt írják hozzájuk, ugyanannyi oldal... csak 1000.- a különbség. itt elvesztettem a fonalat, hogy melyik is kell nekem. :( segítenél?? köszi
judit (xszemesbolt)

Móni írta...

Szia!
Annyi a különbség közte, hogy az ami 1000 Ft-tal olcsóbb, az papír kötésű, ragasztott, ami drágább, az pedig keménykötésű, és levehető borítója van. Az én példányomat már négyen olvasták rajtam kívül és semmi baja sincsen. A gerince sincs megtörve stb. Ja, ez a puhakötéses. :) Remélem tudtam neked segíteni! :)

judit.6 írta...

köszi Móni. Szerintem jó lesz nekem is a papír borítójú. :) meg is rendelem. :) bár én most az új Lawrence könyvet olvasgatom. A 9 csontfarkas-t. Az is nagyon szuper, de mondjuk én elvetemül Leslie L lawrence (lőrin l lászló) fun vagyok, rossz könyvet még nem olvastam tőle. :) Igaz jobb lenne, ha le tudék ülni 1-2 órára olvasni, de most meg kell elégednem az összedobott 10-10 percekkel. :) Lehet, hogy könyvtárosnak kellett volna mennem??? ;) ;) (bár a két pindurkám most akkor is meglenne, itthon is lennék velük, tehát ua. )
KÖSZI A SEGÍTSÉGET!!!

Móni írta...

Nagyon szívesen! :)
L.L. László könyveit én gimis koromban olvastam, de már a felére sem emlékszem.
Hát igen, könyvtárosként egy kicsit sok időm van, legalábbis most, nyáron. Csak ne lenne vagy 50 fok a könyvtárban. :S :)