2009. július 22., szerda

Könyv - Sophie Kinsella: Kétbalkezes istennő

Elolvasva: 2009. 07. 21
Már akkor felfigyeltem az irónőre, mikor az Egy boltkóros naplóját megvettem. Már akkor eldöntöttem, hogy ha tehetem, akkor veszek vagy szerzek tőle több könyvet is. Ezt a könyvet a Romantikus Írók Tárházának a fórumán vettem 900 Ft-ért, mivel egy picit el van ázva a vége. De az az ázás kutyafüle, és én meg jól jártam vele!
A könyv romantikus, vicces; a történet pont nekem való. Samantha egy híres jogászcégnél jogász, aki egyik pillanatról a másikra egy nagy hibát követ el. Pedig már éppen teljes jogú partnernek akarták bevenni a céghez, de a hiba miatt elbocsájtották. Felült a legelső vonatra, majd leszállt egy állomáson, bement egy házba vizet és gyógyszert kérni. És egyik pillanatról a másikra házvezetőnő válik belőle. Előtte még azt sem tudta, hogy mi az a porzsák. Egy sor zűrbe keveredik, rátalál a szerelem, és a cégnél is rendeződtek a dolgai.
Aki szereti a könnyed, romantikus, szórakoztató regényeket, amik olvastatják magukat, az ezt e hagyja ki!

"A nevem Samantha, huszonkilenc éves vagyok. Életemben még semmit sem főztem, sőt még egy gombot sem varrtam fel soha. De azt tudom, hogyan kell átstrukturálni egy vállalat pénzügyi megállapodását úgy, hogy megtakarítsak vele az ügyfelemnek harmincmillió fontot. Samantha sikeres, londoni jogász. Rengeteget dolgozik, nincs magánélete, és már csak egy hajszál választja el élete nagy álmától, hogy üzlettárs legyen egy ügyvédi irodában. Stressz és adrenalin nélkül nem tud élni. De egy napon hatalmas hibát követ el, amely romba dönti a karrierjét. Összeomlik, rémületében kirohan a vasútállomásra, felugrik az első induló vonatra, amellyel hamarosan egy vidéki kisvárosban találja magát. Fogalma sincs hol van, ezért bekopog egy házba útbaigazításért, ám ott összekeverik az új házvezetőnővel. Az események hatása alatt belemegy a játékba, noha a házimunkákról enyhén szólva is hiányosak az ismeretei. A háziaknak fogalmuk sincs, hogy egy 158-as IQ-val rendelkező, Cambridge-diplomás jogászt vettek fel - Samanthának pedig fogalma sincs, hogyan kapcsolja be a sütőt ... Hamar beüt a krach. Kaotikus állapotok alakulnak ki, mikor megpróbálja bekapcsolni a mosógépet. kivasalni egy inget. vagy elkészíteni a cordon-bleut vacsorára. Vagy mégsem akkora háztartási antitalentum, mint hitte? Lehet, hogy némi segítséggel képes meggyőző alakítást nyújtani? Rájönnek-e valaha a mun- kaadói, hogy házvezetőnőjük sztár-ügyvéd? Utoléri-e valaha Samanthát a hát- rahagyott élete? És ha igen, vajon lesz-e kedve oda visszatérni? A történet egy mai, modern lányról szól, akinek meg kell tanulnia lassítani, hogy megtalálja önmagát és rájöjjön, hogy milyen is a szerelem. Persze az sem árt, ha tudja, hogyan működik a vasaló. Sophie Kinsella írónő korábban gazdasági újságíróként dolgozott. Bestsellerei közé tartoznak a rendkívül népszerű A mániákus vásárló c. sorozat, illetve a Tudsz titkot tartani c. regények. A családjával Londonban élő írónő legendásan tehetséges szakács és házvezetőnő."

Értékelés: 10/9

Nincsenek megjegyzések: