2012. augusztus 7., kedd

Könyv - Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 5.

Elolvasva: 2012. 08. 06.
Hát igen, ha egyszer elkezdi az ember, nem nagyon lehet vele leállni. :) Ez erre a sorozatra is elmondható.
Egy kicsit később kezdődik a történet, mint ahogy a 4 és 1/2. rész abbamarad, de nekem nem volt hiányérzetem ebből adódóan. Egy picit idegesített abból a szempontból Mia, hogy semmi más nem járt az eszében, csak a bál. (Én nem hiszem, hogy ilyen idősen nekem is állandóan ez járt az eszemben.) Szinte már bálfanatikus lett. Aminek viszont egy kicsit örültem (gonoszmanó röhögés), hogy Lili végre koppant egy nagyot. Egyáltalán nem volt szimpatikus, ahogy Borisszal bánt. De Boris megbosszulta és milyen jól tette. A fordulatra pedig a végén nem számítottam. De minden jó, ha a vége jó és bál lett a vége és egy kistestvér! :)

"„Jaj nekem! Az egész város tudja már, mi történt a LES HAUTES MANGER-ban tegnap este. FEJEDELMI FELFORDULÁS – ordított a sarki újságosnál az egyik szalagcím. BORSÓ (LEVES)HERCEGKISASSZONY – így a másik, ami ráadásul hülyeség, mert nem is borsóleves volt, hanem rákkrémleves. Még a Times-ban is benne volt!" Vajon mit művelt Grandmére és a kutyája New York egyik legelegánsabb éttermében? És Lilly és Mia barátsága miért került válságba emiatt? És Borisz Pelkovszkij vajon, miért ejtett egy huszkilós földgömböt a fejére? És Mia mamája miért ájult bele egy nagyáruház fagylaltos pultjába? És – főként – mi történt Mia és szerelmese, Michael között a búcsúbál éjszakáján? A neveletlen hercegnő naplójának ötödik részéből megtudhatjuk e kérdésekre a választ miközben a rendkívül tehetséges Meg Cabot fergeteges humorát valamint Miát, Michaelt és a többieket még inkább a szívünkbe zárjuk.

Értékelés: 4

Nincsenek megjegyzések: