2009. szeptember 10., csütörtök

Film - Egy bébiszitter naplója

Tegnap, ahogy írtam is a könyv után megnéztem a filmet is. És azt kell mondanom, hogy őrültem is, hogy így történt. Teljesen más a könyv, de nagyon sok helyen egyeznek is. A karakterek teljesen olyanok voltak a vásznon, mint amilyet én elgondoltam nekik. Olyan sznobok, magasan fent hordó orrúak voltak X.-ék, amilyennek elképzeltem magamnak. :) A főszereplőt már tudtam, hogy ki játssza, ezért őt nem volt nehéz elképzelnem. Összességében nagyon tetszett a film, biztos meg fogom még nézni!

Egy bébiszitter naplója
The Nanny Diaries

amerikai
romantikus - vígjáték
Hossza: 106 perc
Gyártás éve: 2007

Rendező: Shari Springer Berman
Rendező: Robert Pulcini

Főszereplők:
Scarlett Johansson (Annie Braddock)
Laura Linney (Mrs. X)

Annie, friss főiskolai diplomájával a kezében, nehezen tudja eldönteni, hogy anyja álmait valósítsa meg, vagy saját vágyait követve továbbtanuljon. A sors egy váratlan megoldást kínál a döntés elhalasztására: a lány megismerkedik egy, a New York-i felső tízezerhez tartozó családdal. A következő pillanatban már egy ötéves, kisfiúnak látszó ördögfióka nevelőnője, aki mindent elkövet, hogy megnehezítse Annie dolgát. A hétköznapi élethez szokott lány csak kapkodja a fejét a manhattani elit szokásait és értékrendjét figyelve. Értetlenül áll a gyermekeiket idegenekre bízó, idejüket és millióikat vásárlásra és utazásra költő nők életstílusa előtt. Telnek a hetek, és Annie sok mindenre rájön. Például arra, hogy a kisfiú igazából imádnivaló; a munkaadói a csillogó látszat ellenére nem is annyira boldogok és arra is, hogy a szomszéd egyetemista a legjóképűbb férfi Manhattanben.
Kár, hogy a bébiszittereknek tilos a randizás.

A Scarlett Johansson főszereplésével készült romantikus vígjáték egy olyan világba enged bebocsátást, ahova csak a kiváltságosok juthatnak be. A New York-i elit fényűző és nagyvilági életének visszásságairól ugyanolyan kíméletlenül és szellemesen rántja le a leplet, mint ahogy azt Az ördög Pradát visel alkotói is tették.

Szereplők: Paul Giamatti (Mr. X), Alicia Keys (Lynette), Chris Evans (Harvard Hottie), Donna Murphy (Judy Braddock), Nicholas Art (Grayer), John Henry Cox (Dean), Mike Rad (Dude), Kaitlin Hopkins (Bitsy)

Munkatársak: Forgalmazó: Budapest Film , Forgatókönyvíró: Robert Pulcini, Forgatókönyvíró: Shari Springer Berman, író: Emma McLaughlin, író: Nicola Kraus, Executive producer: Kelly Carmichael, Producer: Richard N. Gladstein, Executive producer: Bob Weinstein, Executive producer: Harvey Weinstein, Producer: Dany Wolf

Premier: 2008. március 6. (Magyarország)

Nincsenek megjegyzések: