2012. május 29., kedd

Könyv - Maryrose Wood: Éjmély

Elolvasva: 2012. 05. 29.
Már mikor az első részt végigolvastam, már akkor nagyon izgatottan vártam a következő részt. Hát nem is ok nélkül. :) Sokkal izgalmasabb, pörgősebb, eseménydúsabb volt, mint az első rész. És nagyon bízom benne, hogy a trilógia harmadik kötetet ezt is felül fogja múlni.
A könyv borítója hűen tükrözi a regény hangulatát, és Jessamine új hajszínét.
Míg olvastam elgondolkodtam, hogy vajon létezik-e ez a képesség, amit Gyom magának tud? Én - tudom, hogy nem igaz - de nagyon szeretném, ha így lenne. :)

" A mondás szerint ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Nincs ez másként a növények világában sem - minden csak a dózison múlik. A tizenhat éves Jessamine Luxton épp hogy felépült súlyos betegségéből, ám azzal kell szembesülnie, hogy az általa ismert világban semmi nem az, aminek látszik. A Méregnaplók-trilógia második kötetében újra elmerülhetünk a gyógyító és mérgező növények sötét és veszedelmes birodalmában, ahol sosem szabad elfelejtenünk, hogy a megfelelő dózisban minden méreg: még a szerelem is."

Értékelés: 5

Nincsenek megjegyzések: