2010. szeptember 6., hétfő

Könyv - Alyson Noël: Evermore – Mindörökké

Elolvasva: 2010. 09. 01
Meglátszik, hogy elkezdődött az iskola, a tankönyvosztás. Időm szinte semmire sincs, még pihenni se. Nem tudom, akik más iskolában tankönyvet osztanak közel 1500 diáknak, azok hogy bírják? Mi 7 napon keresztül osztottuk, készültünk előre rengeteget, és így is nagyon elfáradtunk. Így olvasni se nagyon volt időm. Ezen a könyven szó szerint végigszenvedtem magam. Nekem egyáltalán nem jött be. A szokásos sulis dolgok, de ez a halhatatlanság nekem nem jött be. A második résszel meg se próbálkoztam.

"Fordul a kocka. Rajtad a sors! A családból egyedül Ever élte túl a szörnyű balesetet. A lány arra eszmél a kórházban, hogy látja az emberek auráját, hallja a gondolataikat és egyetlen érintésből kiolvassa élettörténetüket. Egy másik városba, új iskolába, idegen társak közé kényszerül. Retteg minden érintkezéstől, nehogy fény derüljön különös adottságaira, így aztán hamarosan ki is közösítik, mint afféle magának való csodabogarat. Aztán egy napon Damen mellé sodorja a sors szeszélye. Ever döbbenten észleli, hogy nem látja a fiú auráját, nem hallja a gondolatait, és hiába érinti meg, Damen őrzi titkait. Márpedig titka rengeteg van. Valaki megpróbálja megölni Evert. Mi köze az ármányhoz Damennek? Mióta jár a fiú a fény és a sötétség határvonalán? Mitől olyan sorsszerű a köztük kibontakozó szerelem? Tudd meg a titkukat! Örökké emlékezni fogsz rá. "Szellemeket látok. Mindenütt. Az utcán, a strandon, az áruházban, az étteremben, a suli folyosóján, a postán sorbanállás közben, az orvosi rendelőben, bár a fogorvosnál még sosem. De nem zavarnak, mint azok, akiket a tévében meg a moziban látni, nem kérnek segítséget, nem állnak le cseverészni Leginkább csak mosolyogva integetnek, amikor rájönnek, hogy látom őket. Mint az emberek általában, ők is szeretik, ha észreveszik őket." Van, aki különleges akar lenni. Van, aki mindent megtesz azért, hogy beleolvadjon a tömegbe, de nem teheti. Evernek sem sikerül. Egy autóbaleset egyetlen túlélőjeként nem csak a gyászával, hanem egy új élettel, új gondokkal és újonnan szerzett képességeivel is szembe kell néznie. Aurákat lát, gondolatokat hall és egyetlen érintésből kiolvassa az emberek élettörténetét. Amikor megismeri Dament, minden felkavarodik körülötte. A fiúval nem csak a szerelem érkezik meg a tizenhat éves Ever életébe, hanem a hangok is elhallgatnak a fejében. Damen Auguste tökéletes: jóképű, okos, titokzatos és gazdag. A lány nem tudja, kibe szeret bele, de egy biztos: Damennek rengeteg különös titka van. Elvarázsolt világban jár, a fény és a sötétség mezsgyéjén, ahová magával viszi Evert is."

Értékelés: 2

6 megjegyzés:

Niki írta...

Úgy emlékszem ez nekem se jött be. :oS

Erika írta...

Ha van kedved: http://erika-sorolvaso.blogspot.com/2010/09/jatek.html

Ani írta...

Egy kis játékra hívnálak, ha elfogadod, nem tudom, kedveled-e az ilyesmit!

http://konyvekhangja.blogspot.com/2010/09/jatek.html

Móni írta...

Ani és Erika!
Köszönöm a lehetőséget, hamarosan élni fogok vele! :)

b.m.grapes írta...

Én írtam neked, hogy nem jó az Everemore, viszont a BLue moon jobb. Azóta már a Shadowlandet is olbvastam. kezedbe se vedd!
Egyébként nézz be az oldalamra, érdemes :-)
http://keptelenkeptar.blogspot.com/2010/07/emlekkep.html

b.m.grapes írta...

Elfelejtettem: az Ahol a szivárvány véget ér viszont feledtetni fog minden kínt :-DDDDD